Klinger Mária

Munka-és szervezet szakpszichológus
Család- és párterapeuta

Pszichológusi tanulmányaimat az ELTE Bölcsészettudományi Karán végeztem, 2002-ben diplomáztam. A szakpszichológusi képzést a BME Gazdaság és Társadalomtudományi Kar Ergonómiai és Pszichológiai Tanszékén végeztem, 4 évvel később.

Már egyetemi tanulmányaim alatt, 18 évvel ezelőtt elkezdtem pszichológusként egy ifjúsági mentálhigiénés tanácsadó irodában dolgozni, ahol pszichológiai és életvezetési tanácsadást, pár- és családterápiát végeztem fiatalok és felnőttek számára, illetve önismereti és készségfejlesztő csoportokat tartottam.

2002-től a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságon munkapszichológusként a határőrök kiválasztását és időszakos és célzott alkalmasság vizsgálatát végeztem. Továbbá egyéni pszichológiai tanácsadás mellett csapatépítő és készségfejlesztő tréningeket tartottam.

2006-tól egy 60 fős integrált szociális intézményt vezettem 10 éven keresztül Vácott. Intézményvezetői tevékenységem során foglalkoztam szervezetfejlesztéssel, képzéssel, kutatással, pályázatok írásával, rendezvényszervezéssel, illetve egyéni és családterápiával. 2010 óta a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátásának koordinátoraként drog prevencióval és ártalomcsökkentéssel is foglalkozom a városban.

Jelenleg a fent említett szociális intézményben dolgozom pszichológiai tanácsadóként részmunkaidőben. Munkám során életvezetési tanácsadást és különböző csoportokat tartok kismamák és hajléktalanok számára, illetve a város 4 középiskolájában a kihelyezett iskolai tanácsadásokon többek között a diákok készségfejlesztésével, önismeretének mélyítésével és stressz kezelésével foglalkozom.

2016-ban kezdtem el magánpraxist is folytatni. Jelenleg két helyen rendelek Budapesten a 8. kerületben a Nap Kör Mentálhigiénés Alapítványnál illetve a 12. kerületben a Health and Spirit Magánrendelőben, valamint Vácott az Átjáró Mentálhigiénés Irodában.

www.klingermaria.hu